-Na,Dani? Kihagyhatatlan ajánlat.Add a csajt,és ingyen jutsz cigihez,amikor csak akarod.
-Nem kell ingyen cigi. - mondta,és ismét oda hajolt az arcomhoz.
-Fuss! - utasította. - Fuss már.
'Újra 7 éves voltam.Mikor még anyukám is élt,és boldog házasságban élt apámmal.Egyik este együtt elmentünk egy kis étterembe.Tisztán emlékszem.Rántott húst ettem rizzsel.Anyám is és apám is,mert vasárnap volt.Ha vasárnap mentünk,mindig hárman mentünk,és mindig ugyanazt kértük.Amit én.
Kilenc óra tájt értünk haza,de anyának még dolga volt,így ő nem aludt itthon.Apám ettől ideges lett,és még az esti mesémet se mondta el.Elaludtam.
Mikor felébredtem egy mező közepén álltam apámmal.Anya hiányzott.
És nem csak mellőlünk,hanem a szívünkből is.Majd a mező melletti erdőből egy gyönyörű őz lépett ki,járása kecses volt.Ő volt az anyukám.Apám mondta,csukjam be a szemem,és mikor kinyitom gondoljak a legszebb dologra,amit láttam.anyukámra gondoltam,és kinyitottam a szemem.Az őz helyén ott állt.S apám megszólalt:
'-Fuss! Menj! Anyádhoz! Fuss már! 'Olyan lelkesedéssel mondta,és én futottam.'
Nem tétováztam.Kiugortam a karjaiból és kiválasztottam egy utcát,ahová menekülhetek.Futottam,mint a villám.Féltem,bármikor utolérhetnek,így nem álltam meg.Futottam,rohantam.Már azt se tudtam merre járok,de még mindig nem álltam meg.De aztán mégis lassítottam.Mi van Danival? Ő mentett meg.Megálltam,kifújtam magam.Csak úgy kapkodtam a levegőt. Lépteket hallottam.Futó lépteket.Megfordultam,és Danit láttam,ahogy.....menekül? Nem,nem menekül.Senki nem jött utána.Hát nem követtek.Biztos Dani is azt hitte,hogy követik.Megvártam,míg mellém ér.
Amint ő is észrevett,lelassított,nyilván fáj még a lába a reggeli sérelmektől.Robira még gondolni se merek..amilyen tahón viselkedett velünk,az felháborító.Gyűlölet égett a szememben.Haragudtam rá,és megfogadtam,sosem bocsátok meg neki.Gyűlölöm.
Dani a közelembe ért.Tájékoztatott,hogy a külvárosban vagyunk,és hogy nem mehetek haza.Ma nem.
-Miért nem? -Hallod?
Nem hallotta.Vagyis nem akarta meghallani.Feszült volt,és nincs annyi ideje,hogy válaszoljon.Hát persze.DE mindegy.Elnéztem neki.Miért is ne néztem volna el? Megbíztam benne,és ő nem okozott nekem csalódást.Hagyta,hogy elmenjek,bármilyen következménnyel is jár ezek után.
-Kifizetted? - kérdeztem tőle,mikor már tényleg úgy tűnt,nem a városban vagyunk és kezdtem parázni,hogy ő sem tudja az utat.Valahogyan szóba kell elegyedni vele.
-Nem.
Na jó,talán ebből nem lesz beszélgetés.Ha nem fizetett,az azt jelenti,számon fogják rajta kérni...vagy rajtam?
Elérkeztünk a gazdag negyedbe.Az összes ház szép kerttel mutatkozott,benne rengeteg virág.A házak nagyok voltak,többnyire családi házak,de láttam egy-két társasházat is.Majd a könnyen járható betonútról egy poros,köves földútra tértünk át.Az út végén volt egy ház.Egy igen romos ház.Talán évtizedek óta nem lakhatott ott senki.Néhány ablak be volt törve,az ajtó is már alig-alig áll a helyén.Ide jöttünk.Egy pillanatra elgondolkodtam mit is akar itt Dani,de talán még ő sem tudja.Ám biztos,már járt itt azelőtt.Határozottan,egyenesen ment.
Kinyitotta az ajtót,engem előre engedett.Láttam,mielőtt az ajtót beteszi,jól körülnéz a vidéken.
-Ma itt éjszakázunk. - jelentette be.
Hogy? Néztem őt,arcomra a döbbenet ült ki.Ezt ő is látta.
-Vannak itt ruhák is.
Ja,hajléktalan ruhák,mi? Tettem fel a kérdést magamban.Nem tetszett ez az ötlet.Hiszen nem követtek,és simán hazamehettem volna.
-Én menedékháznak hívom. - mondta. - Most nem mehetsz te sem haza...
-Miért nem? - kérdeztem.
-Ádám miatt.
-De ő nem tudja,hol lakom.
-De engem igen..
-És? Engem nem.Elég bunkó vagy,hogy engem idehozattál! - fakadtam ki.
-Bocsánat,hogy nem adtalak el azoknak a férgeknek!!
Magamba néztem,és csendben maradtam.Hiszen ő jól bánt velem.Segített...nekem ez a köszönet? Már semmit nem tudtam.Annyira ki voltam.A könnyeim gyorsan kiszöktek,a pulcsim ujjával próbáltam eltüntetni őket.
-Én..nem úgy gondoltam..-szipogtam. - Csak nem értelek.Tudod? Olyan értelmetlenül csinálsz mindent.A hülye viselkedésformáid.
-Értelmetlen,hogy segítettem? - kérdezte lekezelően.
-Nem..csak..
-Épp most hülyéztél le!
-Nem így értettem! - mondtam magamból kikelve és újra sírni kezdtem. -Összezavarsz..
Vártam,hogy megszólaljon,de nem tette.Vártam,hogy megvigasztal,de nem tette.Vártam,idejön és átölel.Nem tette.
-Én kedvellek. - mondtam.
Őszintén.Amilyen őszintén csak tudtam.Rám nézett.Nagy barna szemeivel.Istenem!Olyan gyönyörű volt.De őt nem érdekli,amit mondok.Hiába erőlködöm.Még azt a szót sem hallaná meg,hogy szeretlek.
Nem tudtam mit tegyek.Ott állt ártatlanul,tekintete már nem rajtam volt.Össze-vissza nézte a padlót.Majd elment a fürdőnek nevezhető szobába,és egy vödör vizet hozott ki.Leült az ágyra.A nadrágjának a szárát felhúzta,és egy kendővel,amit az egyik fiókból szedte elő,elkezdte a sebeit áztatni.Én néztem.
Az egész lábszára lila volt,egyes helyeken meg is volt dagadva.Pár percig hagyta ott a kendőt,majd félredobta az ajtóhoz.Odamentem hozzá.Vártam,hogy újra rám néz szép szemével,és akkor megcsókolhatnám,ám most csak a lábát nézte.Melléültem.
Megcsókoltam.Kezeimet arcához helyeztem,később hajába túrtam,simogattam,az sem érdekelt,hogy ő csak ül,meg sem ölel.
Csókolóztam vele.Nem volt eredeti,de én már vágytam rá.És összeért a nyelvünk.Elkezdtem szenvedélyesebben csinálni,simogatni,a füleinél,mindenhol,ahol csak értem.Néha megszakítottam a csókot puszikkal,kisebb harapásokkal.Teljesen ráéreztem.Elkezdtem bevadulni,vadabbul akartam.Élveztem.Övé vagyok.Az övé.Őt akarom.Nem tudtam betelni az érzéssel,teljesen beindultam,ráhangolódtam a testére.Imádtam.Már szinte erőszakoskodtam...leállított.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése